„Akarom, mert ez bús merészség, Akarom, mert világ csodája: Valaki az Értől indul el S befut a szent, nagy Oceánba.‟ - Ady Endre Az Értől az Oceánig
A Balaskó Nándor Általános Iskola közössége idén is ünnepi díszbe öltözött, hogy közösen emlékezzünk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az eseményt Szalacs község elöljáróinak és lakóinak aktív részvétele tette teljessé, hiszen a falu közössége egy emberként hajtott fejet a szabadság eszméje előtt.
Diákjaink színvonalas műsora méltó keretet adott az emlékezésnek, felelevenítve a pesti utcák forradalmi hangulatát és a márciusi ifjak rendíthetetlen bátorságát. A megemlékezés különleges hangsúlyt kapott, hiszen nemcsak a nemzeti hősök előtt tisztelegtünk, hanem saját múltunkra is büszkén tekintettünk: külön megemlékeztünk a falu szülötteiről, a szabadságharc helyi hőseiről is.
A lélekemelő műsor után az iskola és a község elöljárói közösen helyezték el az emlékezés koszorúit a központban álló két szobornál. Az esemény végén a közös éneklés és a virágok elhelyezése még szorosabbra fűzte a kapcsolatot a múlt öröksége és a jelen generációja között.
Köszönjük minden felkészítő tanárnak, szereplő diáknak és résztvevőnek, hogy jelenlétével emelte az ünnep fényét, és segített méltó módon megőrizni hagyományainkat!
Az iskola tanulói, úgy kicsik, mint nagyok, hevesen készültek a karácsonyra. Készülődésük gyümölcsét meg is mutatták a szülőknek, hozzátartozóknak, barátoknak. Sok-sok színes és különleges jelenettel, énekkel és táncokkal kívántak áldott ünnepet mindenkinek.
Az ottományi kisiskolások karácsonyi műsorral zárták az iskola másként hetet. Gyönyörű jeleneteket, énekeket adtak elő. A hit, öröm, remény és szeretet jelen volt mindenki szívében.
Szalacson és Ottományban is járt a Mikulás, megörvendeztetve kicsiket és nagyokat egyaránt. Maga a Mikulás sem maradt jutalom nélkül, hiszen a gyerekek lelkesen várták és különféle előadásokkal tették szebbé a napját.
A magyar nyelv napja - november 13.
1844-ben ezen a napon fogadta el a pozsonyi országgyűlés azt a törvényt, amely - a korábbi latin helyett - a magyar nyelvet tette hivatalossá. E jeles nap alkalmából 5-8. osztályos diákjaink számára egy játékos nyelvi vetélkedőt szerveztünk.
Idén is megszervezésre került a "Tök jó buli" az iskolánkban. A gyerekek kreatív és nem mindennapi jelmezeikkel megmutatták, hogy egy kis gondolkodással milyen átalakulásra képesek. A délután folyamán lehetőségük volt különféle játékok kipróbálására, finomságok elfogyasztására, sőt még "Horror-szoba" is készült, amely arra hivatott, hogy megkísérelje megijeszteni még a legbátrabbakat is. Sok jó élménnyel gazdagodtak a jelenlevők.
Október 6-án a iskolánk tanulói együtt ünnepelték az aradi vértanúk mártírhalálának évfordulóját. A felsős diákok rövid előadással adóztak a magyar nemzet hőseinek emléke előtt.
A Zöld Hét keretén belül, úgy a szalacsi, mint az ottományi tanulók izgalmas élményekkel gazdagodhattak. A hét folyamán sok-sok különféle tevékenységben vehettek részt, amelyek a környezettel és annak védelmével, a testmozgással és egészséges életmóddal, a növények ismeretével és azokkal való foglalkozással, klímaváltozással voltak kapcsolatosak. A diákok ezeknek köszönhetően sok új ismeretet és tapasztalatot tehettek magukévá, amelyeket ezután is magukkal visznek és hasznosítanak majd.
Az ősz szépségei ahogyan III. és IV. osztályos díákjaink látják